Köszönöm
Köszönöm! Nagyon szoros verseny volt, tényleg sok mindenki beleadta szívét, lelkét és kreativitását, így utólag olvasva vissza a blogokat megdöbbentő ötletek is születtek, pozitív értelemben természetesen. Verseny közben nem szerettem olvasni a többi blogot, mert A) Igyekeztem saját ötleteket írni. B) Elvettétek a kedvem, amikor mindig megláttam, hogy hasonló dologról írtatok mint én, vagy jobbról és előttem írtátok le :)
Sokszor itthon, buszon illetve előadásokon az iskolában jutottak eszembe az ötletek, ezek között vannak persze olyanok is, amik kevésbé jók, de van pár ötletem amit büszkén osztottam meg veletek. Erős mezőny volt, igazából úgy érzem, még több helyezés lenne reális.
Külön szeretném megköszönni az összes szervező munkáját, az oldalak és hírek frissítését Daksnak - lényegében ő indította el bennem a 2. hullámot is, hogy folytassam a blogomat, így az ő hatására mélyedtem ténylegesen bele, ha ő nem lenne.. :) - , aki ugyancsak hatalmas energiát fektetett bele, hogy a verseny még színesebb lehessen és persze mindenkinek aki közreműködött.
UPDATE:
Vége lett a versenynek.
A blog jövője mi lesz? Valószínűleg folytatom. Egy másik blog gazdája is vagyok (+twitter), oda írok nap mint nap, de ezt a blogot meg fogom tartani az ötleteknek és egyéb ilyen érdekességeknek. Természetesen már nem heti rendszerességgel, eléggé kimerültem ilyen téren, már nem agyalok azon, hogy mire lenne szükség, valószínűleg nem is jutna már sok minden az eszembe, a legtöbb ütős lapomat leraktam. Remélem az ötleteim közül egy-kettő tényleg megvalósul. És persze remélem a többi blogger ötletei közül is megjelenik majd pár a hétköznapokban.
A díjátadó is nagyon jó volt. A 48 órás versenyzőknek is gratulálok, nagyon érdekes dolgokat kreáltak, kíváncsi vagyok, hány hónap múlva jelennek meg a programjaik.
Szóval most kicsit passzívabb lesz ez az oldal. Kicsit módosítani fogom. Rakok majd ki saját linkeket, elérhetőségeket, de ez valószínűleg lassú folyamat lesz, mivel piszkosul nem értek ehhez :)
Az alaptéma marad, tetszik. Szóval minden jót, és tudatosabb jövőt mindenkinek!
Eddig 3 komment érkezett
(
)
-
1. sophiaso
2009. 11. 08. 16:37nekem nagyon tetszenek az ötleteid, legtöbbjük abszolút életképes és jó, csak tehettél volna a bejegyzésekbe több képet és ezáltal tagolást, mert ez mégis csak egy blog és az formai követelménye. Nem véletlenül, hiszen a képek megkönnyítik az olvasást, megértést, tájékozódást. A szövegeid viszont nagyon jók :)
-
2. sophiaso
2009. 11. 08. 16:38ja és ahova csak tudtam, kommenteltem :) néhányat moderálnod kell a buzz szerint (de miért?), úgyhogy egyelőre nem látszik :D
-
3. abydos
2009. 11. 08. 16:53Köszi a kommenteket, mindet publikáltam is.
A képekkel meg úgy voltam, hogy nem akartam más képeit kirakni, és kockáztattam, hogy talán az irományaim elegek lesznek a jó helyezéshez :) Egy Földről készült képet raktam ki az elejére, de azt úgyse tudnám, hogy ki készítette :)

















